A Quandt család vagyona Németország egyik leggondosabban őrzött hallgatása. Amikor a szövetséges megszállási bíróságok az 1950-es évek elején lezárták eljárásaikat, Günther Quandt — iparos, NSDAP-tag, és az az ember, akinek gyárai több mint ötvenezer koncentrációs tábori fogoly és kényszermunkás munkáját emésztették fel — büntetőjogi elítélés nélkül távozott. 1954-ben Németország egyik leggazdagabb embereként halt meg. Amit hátrahagyott, az nem csupán egy vagyon volt. Egy hallgatási infrastruktúra volt, amelyet örökösei figyelemre méltó fegyelemmel őriztek nyolc évtizeden át.
A Quandt háborús műveletek magja az AFA — az Accumulatoren-Fabrik AG — volt, egy akkumulátorgyártó, amelynek hannoveri üzeme a német ipari gazdaság egyik leginkább dokumentált kényszermunka-kizsákmányolási helyszínévé vált. Az AFA szállította az akkumulátorokat a német hadsereg tengeralattjáróihoz, harckocsijaihoz és szárazföldi járműveihez. A kereslet telhetetlen volt, és a munkaerő-ellátás is. A munkásokat a koncentrációs tábori rendszerből — elsősorban Neuengamméből és melléktáboraiból — szállították, szándékosan büntető körülmények között tartották őket, éhezési adagokon tartották fenn, és kicserélték őket, amikor már nem tudtak dolgozni. A rendszer nem volt mellékes az AFA háborús jövedelmezőségéhez képest. Az volt a központi eleme.
A Quandt-csoport egészében a dokumentált szám több mint 50 000 kényszer- és rabszolgamunkást jelent, akiket 1939 és 1945 között tizenkét hadianyaggyárban alkalmaztak. Ezek nem periférikus műveletek voltak. A Harmadik Birodalom egyik legjövedelmezőbb ipari birodalmának hajtóerejét képezték — olyan birodalmét, amely tengeralattjárókhoz gyártott akkumulátorokat, harckocsikhoz alkatrészeket és egy hódító és kiirtó háborúhoz lőszert. Günther Quandt nem a náci gazdaság passzív kedvezményezettje volt. Aktív és kész résztvevője volt annak.
Ami a Quandt-ügyet megkülönbözteti ebben a vizsgálatban, az nem a háborús kizsákmányolás mértéke — bár az rendkívüli volt —, hanem a zökkenőmentes átmenet a háborús profitból a háború utáni vagyonba. Herbert Quandt, Günther fia, nem távolodott el apja vagyonától. Felhasználta azt. 1959-ben, amikor a BMW csőd előtt állt, és az igazgatóság a vállalat szétszerelését fontolgatta, Herbert Quandt úgy döntött, hogy személyes tőkéjét a bajba jutott autógyártóba fekteti. Ez a tőke — közvetlenül visszavezethető az AFA akkumulátorüzemek és a háborús évek tizenkét Quandt-hadianyaggyárának profitjához — lett annak az alapja, ami ma egy egyesült €36 milliárdos családi részesedés a világ egyik legismertebb luxusautómárkájában. A háborús pénz nem tűnt el. BMW-vé vált.
A 2007-es ARD-dokumentumfilm, A Quandtok hallgatása, amelyet Eric Friedler rendezett, volt az első alkalom, hogy sok német megismerte a család háborús tevékenységének teljes mértékét. A dokumentumfilm túlélői vallomásokra és levéltári nyilvántartásokra támaszkodva dokumentálta az AFA kényszermunka-programját olyan részletességgel, amelyet a család soha nem ismert el nyilvánosan. A műsor elegendő nyilvános nyomást gyakorolt ahhoz, hogy a család független történeti felülvizsgálatot rendeljen — amelyet 2011-ben Joachim Scholtyseck professzor, a Bonni Egyetem munkatársa publikált. Ez a történeti munka elismerte a kényszermunka alkalmazását. Ugyanakkor független történészek kritizálták az előállítás körülményei miatt: a család ellenőrizte a hozzáférést személyes és vállalati archívumaikhoz, korlátozva ezzel a vizsgálható anyagok körét. A megjelenést nem kísérte önkéntes kártalanítás.
Stefan Quandt és Susanne Klatten — a jelenlegi örökösök — soha nem tettek személyes nyilvános nyilatkozatot vagyonuk háborús eredetéről. Nem beszéltek arról az ötvenezer férfiről és nőről, akiknek munkája építette a tőkét, amellyel a BMW-t megmentették. Nem foglalkoztak a kártalanítás kérdésével a német "Emlékezés, Felelősség és Jövő" Alapítvány által előírt minimumon túl — a kollektíven létrehozott és több száz német vállalat által befizetett törvényes konstrukcióval, amely lehetővé tette az egyes vállalatok számára, hogy elkerüljék saját háborús profitjuk külön elszámolását. Nem adnak interjúkat a témában. A nagyapjuktól örökölt hallgatás éppoly tartósnak bizonyult, mint a vagyon.
