Emil G.
Bührle

Emil Georg Bührle 1890-ben született Németországban, és 1936-ban, miután megszerezte a Werkzeugmaschinenfabrik Oerlikon irányító részesedését, svájci állampolgár lett. Az Oerlikon precíziós légvédelmi ágyúkat gyártott — olyan fegyvereket, amelyek iránt hatalmas kereslet volt a második világháború során. Bührle minden jelentős hadviselő félnek szállított, köztük a náci Németországnak, ezzel a háború egyik legjelentősebb fegyverkereskedőjévé vált, és eközben Svájc leggazdagabb embere lett.

Fegyvereladások a náci Németországnak

Az Oerlikon légvédelmi ágyúja a második világháború egyik legszélesebb körben bevetett fegyvere volt. Gyártója mind a szövetséges, mind a tengelyhatalmakat ellátta, összhangban Svájc semlegességi álláspontjával. De Bührle náci Németországgal folytatott üzleti kapcsolatának mértéke kivételes volt. Szoros kereskedelmi kapcsolatokat tartott fenn a német fegyverbeszerzési rendszerrel a háború során, rendszeresen látogatott Berlinbe, és német tisztviselőket fogadott zürichi rezidenciáján.

A Svájci Szövetségi Levéltár dokumentációja megerősíti, hogy Bührle Oerlikon-művei a háború alatt végig exportengedélyt kaptak fegyverszállításokhoz Németországba. A svájci kormány 1945-ben vizsgálta tevékenységét, és ideiglenesen elkobozta vagyona egy részét — ezt később visszaszolgáltatták.

Rabszolgamunka az Oerlikonnál

Az Oerlikon lőszergyár a háború idején kényszermunkásokat alkalmazott — megszállt területekről származó munkásokat, akiket háborús munkaerő-megállapodások keretében szállítottak Svájcba. Az ilyen munkaerő alkalmazását háború utáni vizsgálatok dokumentálták. Bührle, mint irányító tulajdonos, tudott ezekről a körülményekről és felelős volt az alkalmazott munkások munkakörülményeiért.

A műgyűjtemény és az ellopott művek

Az 1930-as évek végétől kezdve Bührle háborús vagyonát felhasználva Európa egyik legjelentősebb magánműgyűjteményét állította össze — Cézanne, Monet, Renoir, Van Gogh és mások impresszionista és posztimpresszionista műveit. E művek jelentős részét olyan zsidó tulajdonosoktól vásárolták, akiket üldöztek, kifosztottak, és sok esetben meggyilkoltak. A kifizetett árak gyakran csak töredékét érték el a piaci értéknek; egyes esetekben az eladóknak nem volt valódi választásuk.

A háború után számos műalkotásról kiderült, hogy zsidó tulajdonosok kényszer hatására adták el őket, és restitúciós igények tárgyát képezték. Bührle néhány ilyen művet későbbi vásárlásokkal szerzett vissza az igénylőktől — ez a mechanizmus kielégítette a jogi követelményeket, de nem állította vissza az eredeti tulajdonosokat abba a helyzetbe, amelyben a kényszereladás nélkül lettek volna.

A Kunsthaus Zürich-vita

Amikor a Bührle Alapítvány a gyűjteményt a Kunsthaus Zürichnek adományozta, és 2021-ben megnyílt az új szárny, ez nemzetközi vitát robbantott ki a művek származásáról. Restitúciós szószólók, zsidó szervezetek és történészek tiltakoztak, hogy a gyűjtemény több műve továbbra is vitatott — hogy a zsidó tulajdonosoktól a náci időszak alatt történt megszerzésüket nem kezelték megfelelően, és hogy a gyűjtemény egy jelentős közintézményben való bemutatása kifehéríti annak történetét.

A Kunsthaus ezt követően származáskutatási programot indított. Több mű jelenleg is aktív restitúciós tárgyalások tárgya. A gyűjtemény nem érkezett Zürichbe tisztán, és az a kérdés, hogy mit jelent a múzeum kapcsolata ezzel a gyűjteménnyel, továbbra is nyilvánosan vitatott.

Értékelés

Bührle a háborús meggazdagodás egy különálló kategóriáját képviseli az I. kategóriás ipari családokhoz képest: vagyona fegyvergyártásból és művészeti beszerzésekből származott egy olyan országban, amely formálisan semleges volt. A svájci semlegesség jogi fedezetet biztosított olyan tevékenységekhez, amelyek hatásukban mélyen érintettek voltak a náci háborús erőfeszítésekben és a holokausztban. Gyűjteménye körüli restitúciós viták egy 1945-ben kezdődött és soha teljesen le nem zárt számadás jelenlegi formáját jelentik.